Múlt jelen és jövő egyben

Az ember jelenét meghatározza a múltja, a jövőt pedig a jelen, ez rettentő egyszerűnek tűnik, de vajon tényleg ennyire az? Mindenki tudja, hogy nem, hiszen tapasztaljuk. Minden ember a saját bőrén. Sírunk, nevetünk, szenvedünk, padlón vagyunk, majd’ felállunk, mert ez az élet rendje, így kell lennie. Fel kell állni, különben „véged”. Az élet amúgy is olyan rövid, ki kell használni minden apró lehetőséget, de közben meg kell maradni annak, aki vagy! És tudjátok mit, ezt tartom a legnehezebbnek. Én még mindig keresem magam, azt tudom, hogy ki voltam, talán azt is, hogy milyen szeretnék lenni, de hogy ki vagyok… fogalmam sincs. A múltban egy édes, cserfes szőke kislány voltam, aki mindig előbb beszélt, mint gondolkozott, és nyomban kiverte a hisztit, ha valami nem úgy volt, ahogy azt ő akarta. Aztán lassacskán elkezdtek érdekelni bizonyos dolgok, például a tánc, ami kitölti az életem. A csapatversenyek, a sok-sok fellépés, és a még több próba néha nyűg volt, de olyan jó volt tartozni valahová. Tudtuk, hogy ha nyerünk, akkor azt együtt tesszük, és mindenki kihozta magából a legjobbat. Persze volt, hogy a színpadról sírva jött le egyikőnk, de akkor sem cseszegették őt a többiek, hanem mindenki megpróbálta vigasztalni. Hát nem csoda, hogy az én 11 éves pályafutásom is könnyekkel végződött a sötét színpadon, miközben az utolsó számomat táncoltam el. Felejthetetlen, amit a tánc adott, és adni tud akárcsak egy-egy hétvégi buli alkalmával is. Szóval mondhatom, hogy ez a múltam, a jelenem, és a jövőm is egyben.        

De aztán haladjunk szép sorjában, az édes kislányból szorgalmas diák lett, de aztán valami megtört, na nem a tanulásban, hanem otthon. Anya egyre többször volt feszült, a családi dolgok, és még megannyi más minden hozhatta elő belőle, hogy rendszerint rajtam vezette le a feszültséget. Én meg kihez menekülhettem volna, mint az akkor legjobb barátnőmhöz D-hez. Komolyan, elismerésem neki, hogy folyamatosan ápolgatta a lelkem, annak ellenére, hogy tudta, nekem semmivel nem lesz jobb otthon. Azt hiszem, ezt jobban megbecsülhettem volna. De már kár ezen filózni, ha a jövőmben kell lennie, akkor ott lesz.

Na de milyen is lesz a jövőm? Hm, ezen is mennyit, de mennyit gondolkoztam már. Szép ruhákba öltözött marketinges, vagy cikkírónő, esetleg magazinszerkesztő? Álommelók lennének biztosan. De ha nem is ezekre gondolok, hanem a tulajdonságokra, akkor azt mondom, hogy szeretnék erős lenni. Olyan, aki kimondja, amit gondol, persze tudom, az embernek néha meg kell erőltetnie magát, és szembe mosolyogni a legnagyobb ellenségeivel, ha ez a kötelessége, de a magánéletben nem leszek ilyen! Egyszerűen nem tudok, és nem is akarok ebből engedni. Ezen kívül szeretném, ha nem agyalnék mindenféle apróságon (bár lehet, hogy ez belém van programozva…), mert attól csak minden rosszabb lesz. Nem tudom, hiszek is a sorsban, meg nem is. Hiszem, hogy minden rossz után jön valami jó, hogy a gonosz elnyeri büntetését, a jó pedig méltó győzelmét, de abban is, hogy a sorsunkat magunk irányítjuk… és azért valljuk be, ezek a dolgok annyira nem klappolnak össze. Teljes káosz a jelenem, pedig elméletben tudok mindent. Sőt másokon is tudom alkalmazni, segíteni, átlátni a dolgokat, de a sajátjaimat… na, az már elég nehéz feladat. Túl érzelmes ember vagyok talán, és hagyom, hogy a szívem irányítson az eszem helyett, még ha tudom is, hogy attól rosszabb lesz nekem, másnak meg jobb… még ha olyan sokan cserben is hagyták már. Na, azt hiszem itt a bibi, itt akad el néha az az oly’ nagy beccsel emlegetett hit, meg bizalom. Már az elején megfejtettem, hogy a múlt kihatással van a jelenre, nemde? Hát az enyémre elég naggyal…       

Elveszve

Éreztétek már, hogy el vagytok veszve? Hogy akárhogy is keresitek, de nem találjátok a helyeteket a világban? Hát ha ti nem is, de én most ezt érzem. Nem tudom, mi van velem az utóbbi pár hétben, de ritka szarul érzem magam. Olyan magányosan, szeretethiányosan, és céltalanul. Főleg esténként jön rám ez a haláldepressziós érzés, és az istennek se tudom elkergetni. Persze vannak jobb, meg rosszabb pillanatok, a jobbak főleg J-nek, és R-nek(ő egy nagyon jó sulis barátnőm) köszönhetőek, akik bírják a sok nyavalygásom, meg vidítgatnak, és erőt adnak állandó jelleggel, a rosszabbak meg… jó lenne már túl lenni ezen az egészen!!! Csak egyszerűen valami nem enged, komolyan, sokszor már azt érzem, hogy belebolondulok ebbe. Este csak Tv-vel tudok elaludni, de még ez sem segít, mert éjszakánként egy tucatszor felkelek, reggel nyűgösen ébredek, este meg rossz érzettel fekszem le… sose éreztem még ilyet, de nem is akarok többé! Nem tudom, mi okozhatja… pedig rá kéne jönni. Jó-jó, azt tudom, hogy félek, hogy a szombat esti buliban viszont látom L-t, de nem akarok már tőle semmit, inkább ne is legyen ott. Ha meg ott lesz, na akkor majd alakul, de inkább nem gondolok bele, nem akarok, nem tudom, hogy fogok viselkedni, és ájh, na mindegy, téma lezárva.    

Új élet…(?)

Na szép jó péntek 13-ai reggelt mindenkinek! Nem tudom ki hogy van vele, de én per pillanat úgy vagyok, hogy majd az este végére megmondom, hogy szerencsét hoz-e ez a nap. Mindenesetre nem várok tőle semmi fergetegeset.

Na de mi történt velem eddig? Hát az érettségi írásbeli részén 4/5 arányban sikeresen túl vagyok. Közben volt egy szülinapom, amikor is megittam az első legális piámat, egy amolyan anonim kocsmába kábé délben, meg volt egy szülinapi szombat este (L. nem jött el), amikor is sikerült jól bebasznom… atya ég, micsoda másnap volt az, nem kívánok olyat senkinek, de tényleg. Azután el is döntöttem, hogy új életet kezdek… de hogy ez miben áll?

1. Józan bulik J. szülinapjáig, ami júni 12-én lesz.
2. Cigi elvonás.
3. A kavargatások felfüggesztése.

Na igen, ez mind szép és jó… elképzelésnek!De hogy megtartani nem tudom, az szerda este kiderült. Ugyanis szerdán elszöktem Drága Barátnémhez(J.) „tételeket kidolgozni” Aha, persze… meg akartam szabadulni az otthoniaktól, szóval ez volt az indok, hogy mehessek bulizni (mert ugyebár szombaton is akarok, és két bulit lehet, hogy nem vennének jó néven egy héten). Persze, tudom, hogy hazudni nem szép dolog, és nem is szeretek átvágni senkit, de higgyétek el, ha az én helyzetemben lennétek, ti is erre fanyalodnátok. Szóval délután filmdélutánt tartottunk, meg tánciskolát xD este pedig jöhetett a buláj. Nem volt rossz, nem volt rossz… eleinte alig voltak ugyan, de a végére már egész megtelt a felső szint. És ugye mindenki látja az első pontomat, azaz no pia… na ez már az első fél/egy órában megszegésre került, mikor is megittuk a kis tequiláinkat. A második pontot viszont sikeresen betartottam oh yeah, az szerintem menni is fog, főleg ha mindig lesz a közelembe vlki, aki megállít. (A) A harmadik pont már neccesebb, ha J. nem rángat el, az is megesett volna…

Na már most, kérdem én, hogy mégis mire jók ezek a hülye pontok ha olyan betarthatatlanok?Az elsőt korrektnek tartom, mert már az egészségünkre van rossz hatással az állandó piálás, mert tudni lehet, hogy egy hét alatt nem tisztul ki az ember szervezete (azért mégis jó volt valamire az a biosz óra ;)), de olyan nehéz betartani, hogy eldöntöttük megteszi nekünk a fél üveg pia is, a másikat meg majd másik hétvégén… így még zséileg is jól jövünk ki. ;) A cigis részt ahogy már mondtam annyira nem nehéz betartani, ha van ki lebeszél, a kavarás… na az a másik sarkallatos pont. Oké, én tényleg nem akarom, hogy mindenki ribancnak nézzen, de azért az embernek vannak szükségletei. És mi J-vel megbeszéltük, hogy smárolás függők vagyunk… lehetne rosszabb is, nem? Szóval eldöntöttem, hogy ezt se fogom megvonni magamtól, de mondjuk lehetne csökkenteni az egy bulira jutó kavarások számát. ;) Na majd meglátjuk mi sül ki belőle… de tudjátok mit, nem agyalok rajta, egyszer fiatal az ember, szóval élje ki magát, ha pedig jön a nagy Ő, akkor már úgysem lehet, úgyhogy mindig annak kell örülni, amid van. Tehát én most ezt élvezni fogom!!!

Végreee

Nahát, gondoltam ki kell használnom ezt az estét, így még egyszer utoljára 17 évesen, és alkotnom kéne valami maradandót az utókor számára. Na, nem mintha olyan sok érdekes történt volna velem, amit nem lehet szó nélkül hagyni, de már csak a feeling is jó. Túl vagyok már három, azaz három darab érettségin, utolsó elég visítósra sikerült, de nem baj, jó volt az, legalábbis én élveztem, aztán az eredmény majd eldől. ;)

Amúgy húha, valami összegzés is kéne, hogy milyen volt a 17.évem, nem? Hát az elején elég döcögős, sok sírás-rívás, meg zsaroló, ármánykodó barátnők tömkelege, de aztán megjött az eszem, és végre szabad vagyok, mint a madár, és jobban érzem magam, mint valaha. Na jó, azért még mindig kijut a családi perpatvarokból, de ez mellékes, sosem fog változni már a helyzet, úgyhogy amíg megszökni nem tudok (bár volt már rá kísérlet(A)), addig muszáj elfogadnom a helyzetet, és megpróbálok nem rinyálni.

Aztán pasik, kavarások, és fergetesek bulikból kijutott, de ismeritek a dalt, nem? Még, még, még, mééég, ennyi nem elééég. Szóval nem elég, és remélem a szombati éjszaka is tökéletes lesz, de addig még el kéne jutni, nemde? Szóval azt hiszem, most befekszem a pihe-puha ágyamba, és teszek róla, hogy hamarabb eljöjjön. :P Már csak 3 nap… 

Az őrület határán

Na akkor, most úgy döntöttem, hogy lekötöm a feles energiámat némi blogolással. Szóval a szombati fetrengés (igen, másra nem volt energiám… kurva másnaposság) után vasárnap belevettem magam a történelem rejtelmeibe, és mit ad isten este ki ír rám msn-en? Hát persze, hogy A. 8-) Hát fasza. Megint jól eldumáltunk mindenféléről, sőt még a péntek esti kis kalandomról is meséltem neki (ő kérte), és megint ott lyukadtunk ki, hogy szombaton lehet lenéz kedvenc kis szórakozóhelyemre (ahova már legálisan is be fogok tudni menni a hétvégén)… Aha, persze, eddig kettőből kettőször nem volt ott, ahol mondta, szóval hagynom kéne a picsába, ő is megmondta, hogy elbaszta a lehetőségeit, jól tudja, de mégis… úgy jól érzem magam vele, mindenről tudunk beszélni, bár a kémia ki tudja hogy működne közöttünk. Érdekes az egész szitu…

Aztán meg L. miatt is az őrület határán vagyok, egyszerűen még most sem vagyok képes felfogni, hogy mi az isten volt az péntek este, csak azt tudom, hogy jó volt, és újra akarom élni.:$ De hogy az istenbe jött neki, hogy ölelgessen, és a többi? Nem akarom, hogy behülyítsen, mert annak rossz vége lesz, nagyon bosszúálló vagyok én is, de nem így kéne hozzáállni, csak baromira félek. :| Mert ugyebár hallottam vlmi beszélgetés foszlányt, de csak annyit h kavarás, vagy kavarni – a haverjának mondta - , és áhh… az istenért se rémlik több. Szóval remélem nem szivatott, de akkor miért venne ki szabit, nem? Na, már ha kivesz, vagy egyáltalán elengedik? Mindenesetre én már most tökre be vagyok zsongva miatta :$, és nagy csalódás lesz, ha nem jön el. :( De reméljük, erre nem kerül sor. Ne kerüljööön *hiszti*

Na de jó lesz, ha az érettségire koncentrálok, és nem rá gondolok minden második percben,  úgyhogy matekozom egy picit, aztán lehet írok még ma, mert nem szabad megkattannom. Azoknak, akik pedig érettségiznek, további sok sikert, és kitartást, a hétvégén meg jöhet a hatalmas érettségi afterparty. ;)  

(Bolond) ballagás

Szóval megvolt a ballagás is. Reggel 7-kor már a fodrásznál, meg a sminkesnél ültem hatalmas karikás szemekkel, és volt vagy 2 óra, míg késznek mondható állapothoz jutottak, de esküszöm megérte. Én még sose jöttem ki úgy fodrásztól, hogy ekkora mosoly lett volna az arcomon, de most csak úgy sugárzott a pofim. Szóval remekül indult minden. Bár anyám reggel már elsírta magát, ami egy „kicsit” sok volt, de hál’isten csak annyi időm volt, hogy felöltözzek, és már mentünk is a sulibi (ugyanis nekem min. egy órával előbb ott kellett már lennem, ezért előbb eldobtak). Ott J-vel megejtettük az ajándékozásunkat, és jajj irtó édes mackót, meg ilyen emlékidézős kis lapocskákat írt, és azt fűzte össze, amin a legeslegjobb, meg legemlékezetesebb, amolyan „csak mi értjük” dolgaink vannak, persze a teljesség igénye nélkül. Nagyon tetszik, sőt hát az nem is kifejezés, imádom, ahogy J-t is! ♥ Szerencsére könnyek nélkül átvészeltük mind az ajándékozást (pedig majdnem eltörött a mécses az olvasgatás vége felé), - mind a ballagási ceremóniát. Bár ha igazán őszinte akarok lenni, akkor végigvisítottuk az egészet, és ezt semmi sem tudta beárnyékolni: hogy a sarkaink a fűbe süppedtek, hogy a macskakövön majd kibicsaklott a bokánk, és hogy a végére eleredt az eső. Jó volt ez így, ahogy volt… egyszerűen tökéletes. ^^ . Pedig nem gondoltam volna, mert hát mégis bennünk van az, hogy el kell válni, de még nem fogtam fel… mondjuk addig jó, mert én nem is akarom, egyszerűen nem vagyok hajlandó!

Délután meg nálunk volt az össznépi ramazuli, összegyűlt a család, nagy evés-ivás, és még a 18. szülinapomat is „megünnepeltem”. Jesszus, ilyen fényképes tortát (is) kaptam, meg egy csodaszép ezüstkarkötőt a kedvenc unokatesóméktól (K-éktól), meg csináltattak kiskori képekből kollázst *-*, a többiektől meg ugye sok zsét, meg a telómat ugye előlegbe megvettük. Kis szerelmem… ^^ Aztán a szerenááád… áá, baromira élveztem. Mindenki ivott, cigizett (igen, megint elcsábultam, de mentségemre legyen J. megengedte:$ ) meg röhögtünk egy csomót, persze énekeltünk is( a pia nem is képzelitek mit hozott ki belúlün xD), meg minden. Először ofőhöz mentünk, ott még minden lightos volt, de jól éreztük magunkat, aztán meg helyi járattal mentünk a városba, és kezdődött a lerészegedés út közben… jelentem az est végére sikerrel jártunk. ;) Mindenki beszélt mindenkivel, mindenki ölelgetett mindenkit, jöttek a nagy vallomások és miegyéb. Persze drágalátos barátnőmmel(J.) is alkottunk nagyokat, mikor bementünk az egyik kocsmába csak pisilni, meg lemaradtunk a többiektől, meg miegymás, ránk jött a szokásos szeretetroham is, ami persze mindig jelen van, de azért mégis olyan jók ezek az iszákos éjszakák. ;)Szóval ez az este tuti, hogy bekerül „AZ esték” közé. :P Persze, azért voltak érdekes dolgok, ugyanis az egyik osztálytársam (D.) mindig hülyéskedik suliba, hogy így bejövök neki, meg úgy, és én meg mondtam, hogy írjon nekem levelet(de ez még napokkal ezelőtt volt). Na, gondolhatjátok, tegnap én be voltam készülve, ő nem, J. is, és számon kértem, hogy miért nem írta meg. Aztán a végére az sült ki belőle, hogy a srác komolyan érezhet valamit, én meg ott beszéltem neki a hülyeségeimet, hogy úgysem hiszem el, meg hogy írja le, meg ilyenek, nagyon gáz… J. meg még rátett egy lapáttal, mikor is clubba táncoltam egy csávóval, és elhúzta tőlem, mondván, hogy táncoljak D-vel. Az meg amilyen zavarba volt rám se akart nézni, szóval duplán égő volt. Utána meg összeakadtam valami másik sráccal, aki meg smárolni se tudott -.-” nagyon poén volt xD, ráadásul a zene is szar volt, de szerencsére ott volt Zs., akivel tök jól elbacultunk, meg nyomtuk a gagyi zenékre ezerrel, szóval tök élveztem. *-* Nagyon sokat röhögtünk, pedig leérve nem gondoltam volna, hogy ennyire perfect lesz az este. :P Aztán meg megláttam Lego-t, meg a haverját, akivel múlt szombaton smároltam, és odajöttek köszönni, meg minden, de mi Zs-vel visszamentünk táncolni, ja meg ki ne felejtsem balhé is volt ám, és majdnem nekünk estek, de szerencsére időben elhúzódtunk. Kész mázli. ^^ Na de Lego, szóval nem is emlékszem túl pontosan, csak arra, hogy „második”találkozásunkkor megint elcsórtuk (a közben előkerülő) J-vel a sapijukat, én meg folyton a karkötőjét akartam, de mint mindig, most sem adta oda örökre, sőt most még elcsórnom sem sikerült. =( Meg kérdezgették, hogy hány éves vagyok, aztán meg mi tőlük, hogy ők mennyik, de először mindketten kamuztunk „természetesen”. (A) Később persze mindenre fény derült. ;) Aztán közbe kimentünk inni, visszajövetelünkkor meg megpihentünk egy picurkát, de nem kell félni, csak pár perc volt. Utána meg… nem emlékszem már (olyan hülye vagyok, hogy pont ez maradt ki) hogy hogy kerültek oda, de R. és L. jöttek hozzánk táncolni, és volt valami cigi elvevős sztorim, hogy R. épp át akarta adni L-nek de végül én szívtam el a végén, R. meg átkarolta a derekamat, és az „én cigimből kért” szóval jah… utána meg az rémlik, hogy táncoltunk, és L. megint elkezdte a hülye smárolós mutatványát, én meg odamentem megütni(A), de persze röhögve, ő meg mondta, hogy na végre, hogy odamentem hozzá, mert erre várt. :$ Aztán megint kimaradtak dolgok, és megint csak az rémlik, hogy állunk a táncparkett szélén és L. tök szorosan ölel, olyan „nem engedlek el” feeling, és győzköd, hogy menjek ma is bulizni, mert a haverjának (nem annak, akivel kavartam) szülinapja lesz (ami lehetetlenség, mivel hétfőn érettségi) és nézett rám a boci szemeivel, de hát mit tudtam volna mondani, minthogy nem. De nem nagyon nyugodott bele, vagy fél órán át könyörgött, és nekem meg állnom kellett a pillantását, hát behalás volt esküszöm, majd elolvadtam. Ráadásul még puszilgatni is kezdett az arcomon meg a nyakamon, és hát gondolhatjátok, hogy nem bírtam ellenállni… *akaratgyenge*. Szóval igen, smároltunk, és csak később vettük észre, hogy a haverja eltűnt, aki megjegyzem egy méterre se állt tőlünk, szóval igazán gáz, így utólag visszagondolni rá, hogy két haver… de hát basszus, nem én nyomultam egyikre se, és Lego is gondolkozhatott volna, vagy én nem tudom, mindenesetre elég érdekes az eset. Mert amíg ő a máról győzködött én addig a jövő hét szombatról őt, de hát dolgozik, de most úgy tűnik, hogy megpróbál szabadságot kivenni :$ és ott lesz a szülinapomon, ami azért durva. :O De majd meglátjuk mi sül ki belőle, mindenesetre úgy vált el, hogy majd jövő héten onnan folytatjuk, ahol most abbahagytuk… akkor most félnem kellene?J-től mindenképpen, mert ő igencsak tart ettől az ismeretségtől, vagyis hogy mélyebb lesz, mert vannak dolgai a csávónak 8-), szóval jah, van bent igazság. Mindenesetre komolyan kéne már egy csajos este is, bár ezek is azok, de azért mégis… *-*

Most mi lesz?

Na, ma se tudok lefeküdni bejegyzés nélkül… oh yeah, egyel több dolog, amire rá vagyok függve mostanság. Szóval milyen is volt a napom? Olyan snassz, és nyomasztó. Reggel eldöntöttem, hogy nem érdekel a töri, én ugyan nem kelek ki a pihe-puha ágyamból tanulni, és így is lett. Mert hát tök jófej a tanárunk, utolsó előtti nap dogát oszt, amikor nincs is óránk, aztán meg még elvárja, hogy aznap amikor is elkér egy másik óráról, akkor felelj is le a jobb jegyért… na persze, kit néz hülyének? Na de hagyjuk is, nem baszom fel az agyam. Viszont az eléggé szar érzés volt, hogy láttam, hogy J-nek valami baja van, amit ő is beismert, de az istenért sem tudjuk, hogy mi az. Ez a legszörnyűbb… pedig esküszöm, én olyan szívesen segítenék neki, meg tudom, hogy el is mondaná, ha tudná, de hát nem így van. Jó persze most tök stresszes időszakot élünk, mindjárt itt az érettségi, meg ballagás pénteken, meg ugye a kusza pasi ügyek, szóval érthető, csak mégis ramaty érzés ez a tétlenség, de csak megoldódik minden. Aztán lássuk csak mi volt? Ballagási főpróba, amit lezavartunk fél óra alatt, bár az is tök felesleges volt, meg végre kész lett az a nagyon ocsmány tablónk, J-vel shoppingoltunk, bár olyan hisztisen, hogy csak na, és persze null eredménnyel – vagyis, ha nem csórták el, akkor holnap visszamegyek azért a fekete topért, amit kinéztem – meg persze nem maradhatott ki a fagyizás sem. A nap legjobb része. ;) Utána meg anyával mentünk egy újabb vásárló körútra, és lett egy szépséges cipellőm, aztán meg tanulhattam -.-”, éljen az érettségi! Este meg rám írt A. … nem mondom, jó érzés, hogy mindig Ő ír:$, de valahogy túl lassú a tempó. Mármint az a hülye szerda is elmaradt, most meg újból előhozta a találkozás témát, felvetettem a pénteket, de arra már van programja, szóval meglátja mi lesz még, de én most komolyan nem fogok arra számítani, hogy ott lesz, és akkor nem koppanhatok, nem csinálok dühből hülyeséget, se semmi ilyen. Csak be is tudjam tartani ;)